Készüljünk együtt
az érettségire!

Ha nem szeretnél magántanár kereséssel bajlódani vagy egyedül kapkodni az utolsó pillanatban….


Pontosan ismerem azt az érzést, ami benned is van,
hogy nem mehet így tovább és össze kell rakni egy kis tudást!

Talán: 

  • nem a legjobb volt a tanárod az elmúlt években, 
  • össze-vissza ugrált a leckék között, 
  • íratta a dolgozatokat.

Te pedig csak kapkodtad a fejed, mert azt sem tudtad hol tartotok. 

Ismerős ez a helyzet, hiszen hozzám is egyre több diák fordul az utolsó tanévben ezzel a problémával. 

A másik gyakori ok, amiért sokan felkeresnek, az az, hogy nem is nagyon volt az évek alatt angol órája az illetőnek vagy állandóan tanárt cseréltek, így ha az egyik jó is lett volna, addigra már jött egy másik, aki megint teljesen máshogy tanított.

Így aztán elég nehéz úgy felkészülni az érettségire, hogy 30 másik társad mellett még a Te problémádra is egyénileg jusson idő. Arról nem is beszélve, hogy osztály szinten van egy tempó, amit tartani kell, és ha nem tudod tartani a lépést, hiába próbálkozol, lemaradsz és így el is megy a kedved az egész tanulástól, mert csak a káoszt látod magad előtt.
Aztán egyszer csak azon kapod Magad, hogy év vége van, mindjárt itt a nagy nap és még át kellene ismételni egy csomó mindent, de Te sehol nem tartasz még az egésszel, mert belekezdeni sem tudsz. 

Az is lehet, hogy elboldogulsz ugyan a nyelvvel, de kellene még egy kis plusz. 

Jó lenne valaki, aki segít, de nem biztos, hogy van lehetőséged tanárt keresni  vagy az is lehet, hogy nem találsz senkit, akinek még beleférnél az idejébe. 

Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy
tudok neked segíteni?

Átvesszük a legfontosabb nyelvtant!

Összefoglalom: 

  • a legfontosabb nyelvtant, ami szükséges a feladatokhoz,
  • amik segítségével a fogalmazás is egyszerűbben fog menni,
  • a szövegértéses feladatokat is könnyebben meg tudod oldani. 

Ha úgy érzed,  jó vagy ezen a területen és nem erre van a legnagyobb szükséged, akkor sem árt a gyakorlás!

A szókincsedet is fejlesztheted itt és a levélíráshoz is gyűjthetsz ötleteket. 

Ha azonban ezek egyike a gyengeséged, akkor jó hírem van! 

A leckék egy része erre épül:

  • minden héten átveszünk egy fontosabb nyelvtani témakört, 
  • ezt utána feladatok segítségével be is tudod gyakorolni. 

Néhány hét után azt veszed észre, hogy az alapvető dolgok mind a helyükre kerülnek

Sajnos sok esetben időhiány miatt csak átpörgetik a tanárok az anyagokat, a tanuló pedig csak kapkodja a fejét, nem érti mi van. 

Itt pont az alaposság lesz a lényeg, nem a tempó!

Ráadásul ha valamit nem értesz, akkor addig kapsz rá magyarázatokat, míg nem megy a dolog. 

 

Átismételjük és bővítjük a szókincset!

Összerakunk egy alap szókincset, hogy szótár nélkül is megértsd, amit kell -> a szavakra mindenhol szükséged lesz. 

A másik leggyakoribb hiba: a helyesírás! -> Itt a helyesírást is gyakorlod kicsit!

Ha van egy alapod, de szeretnéd kicsit kibővíteni, akkor is jó helyen jársz, hiszen ez a cél!

Hanganyagokat dolgozunk fel!

A következő mumus: a hanganyagok! -> A hanganyagok hallgatására sok helyen semmi hangsúlyt nem fektetnek, így joggal fél tőle a legtöbb tanuló. 

Egy kis gyakorlással ezt is lehet teljesíteni! Egy kis időre és kitartásra van szükség. 

Elsőre, mint minden más, ez sem megy, ebbe is bele kell rázódni. 

Mitől függ a hanganyagok megértése? 

  • mennyire gyorsan beszél az illető, 
  • milyen akcentussal, 
  • és milyen témáról beszél. 

A megoldás kulcsa: minél több féle-fajta hanganyaggal találkozni, mert így nem érhet meglepetés!

Az első félidőben egy alapozást végzünk, ami azt jelenti, hogy általános dolgokat gyakorlunk, a második félidőben pedig inkább a típusfeladatok felé vesszük az irányt, ami sok tesztet, levélírást és hallgatást jelent!
Kiegészíti a meglévő tudásod, vagy pótolja egyes a kimaradt témákat!
A cél az, hogy idén helyre tegyük az alapokat, hogy jövőre már a lényegre tudj koncentrálni és az utolsó hónapokat ténylegesen a felkészüléssel töltsd és ne a hiányosságok visszapótlásával!

Milyen előnyei vannak ennek az egésznek?

sales oldal

Milyen témakörökről lesz szó pontosan?

Elsősorban 2 nagyobb terület van a leckék között, mindegyik úgy van összerakva, hogy az iskolai tananyagot kiegészítse és begyakoroltassa. 

Nem kötelező mindegyikkel foglalkozni, koncentrálj arra, amit erősítened kell!

Nyelvtan

Igeidők Present Simple, Present Continuous, Present Perfect, Past Simple, Future Simple

Számok 100 fölött, much/many használata

Névmások birtokos, visszaható, tárgy esetű, stb

Szerkezetek there is/are, birtokos szerkezetek

Idő- és helyhatározók– melyik előtt milyen elöljárószót kell használni

Feltételes mód– would like és like közötti különbség

Melléknév fokozás– alap, közép, felsőfok és hasonlító szerkezetek

Ragok és a legfontosabb vonzatos igék

Egyéb célhatározó mellékmondatok, some/any, have/have got

Szókincs

Legfontosabb témakörök– család, utazás, közlekedés, lakóhely, étkezés, ruhák, időjárás, szabadidő, szórakozás, ünnepek, munka, iskola, napirend, stb

Ezeket elsősorban olyan típusfeladatokkal lehet begyakorolni, mint a- memóriajátékok, kvízek, szókeresők, párosítós vagy összekötős feladatok, olvasmányok, cikkek és még lehetne sorolni.

Ezekből mindből tudsz majd választani, a lényeg, hogy memorizálódjon a tudás!

Szóbelihez segítség

Képleírás különböző képek leírásainak a segítségével begyakorolhatod azokat a kifejezéseket, amikre szükséged lehet és tippeket is kaphatsz, hogy hogyan érdemes felépíteni egy ilyet, milyen igeidőt célszerű használni és hogy milyen szófordulatokkal tudod összekapcsolni a mondataidat.

Szituációk– a leggyakrabban előforduló szituációkat láthatod majd kidolgozva, de ha mondjuk Neked eszedbe jut egy olyan, ami nincs a listán és nagyon érdekel a mondatok felépítése, akkor az is felkerül a többi kidolgozott közé. 

Levélírásos és hallgatós feladatok, tesztek

Levélírás– miután összeállt a nyelvtan és a szavakat is átnéztük, ideje elkezdeni gyakorolni a levélírást. Gyakorlás és rutin kérdése az egész, így ha magyarul sincs ötleted ennél a résznél, akkor sem kell aggódni, bele fogsz rázódni és még javítást, értékelést is kérhetsz.

Hallgatás– különböző kis videók, párbeszédek a nagyvilágból, amikhez feladatok is tartoznak megoldásokkal. 

Tesztek– Ennél a résznél ellenőrizheted, hogy hol tart a tudásod! Lehet, hogy egy gyors bekarikázós feladatot kapsz, az is lehet, hogy Neked kell beírnod a szavakat a szövegbe.  

Gondolj csak bele, milyen lesz....

egy közösség részének lenni, akik mindenben segítik egymást!

hogy valaki összefoglalja Neked a dolgokat és gyakorlásokat is ad hozzá!

nem azon aggódni, hogy a tanárod nem foglalkozik eleget egy tananyaggal, mert itt annyiszor kérdezel és annyi segítséget kapsz, amennyi szükséges!

nem a határidőkön rágódni és azon, hogy nem fejezitek be még az alapokat sem!

hogy jöhet online tanulás, vírus, bármi, Neked akkor is biztosítva van a felkészülésed!

hogy nem Neked kell kitalálni, hogy miket kell átnézni, mert minden adott lesz!

hogy nem kell még egy új magán tanárt is megszokni, mert itt anélkül is tudsz majd egyénileg haladni!

utazás, új könyvek, drága magán órák vagy tanfolyamok nélkül költséghatékonyan, mégis személyre szabottan tanulni!

Hogy néz ki a jelentkezés?

A kurzusra jelentkezni december 19-ig lehet, majd jelentkezést követően válasz e-mailben kapsz további instrukciókat, ahol majd linket is fogsz találni a Facebook csoporthoz. Felvétel után találsz instrukciókat a továbbiakat illetően. A tanfolyam kezdése 2022. január 3.

16 héten keresztül heti rendszerességgel találsz majd nyelvtani magyarázatokat, szókincsfejlesztő feladatokat, majd a későbbiek folyamán kerülnek fel hanganyagok, különféle beadandó feladatok és levélírásos projektek is.  Ha pedig kérdésed van vagy elakadásod, akkor dobd fel a csoportban és már érkezik is rá a válasz! 

Légy egy közösség tagja, akik segítik egymást, ha szükséges!

A tanfolyam során lehetőséged lesz különféle típusú tesztfeladatsorok segítségével lemérni le a tudásod, hogy mit sikerül elsajátítanod a tananyaggal kapcsolatosan és hogy még hol kell javítani. A hetek alatt összejött feladatokat pedig utólag is kitöltheted, visszanézheted, átolvashatod, illetve annyiszor, amennyiszer szükségét érzed feldolgozhatod.

Az online tanfolyam 4 hónapon át tart és január 3-án indul. Ha szeretnéd bebiztosítani a helyed, akkor br. 19.990 Ft-ért tudsz jelentkezni.

 

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com